Ebben a könyvben olyan természeti eseményekről lesz szó, amelyek ritkán
vagy esetleg csupán egyetlenegyszer fordultak elő, amelyek tehát
szokatlanok, vagy éppen valamely egészen különleges vonatkozásuk révén
keltettek meglepetést még az avatott kutatók körében is. A szóban forgó
jelenségek éppúgy az ezernyi színben pompázó természet részei, mint
azok, amelyekkel nap mint nap találkozunk és amelyeket ezért már jól
ismerünk. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy a különleges
jelenségek lényege is feltárható és megérthető. Némelyikük esetében ez
már úgyszólván azonnal megvalósul, ha előfordulásuk körülményeit is
figyelembe vesszük, másoknál pedig hosszabb időre van szükség
ugyanehhez, kitartó türelemre és alapos elméleti vagy kísérleti
vizsgálatokra.
A választott tárgykör sajátosságaiból adódik, hogy elsősorban földtani,
geofizikai és légköri jelenségekről lesz szó. Ez a könyv azonban
korántsem tekintendő valamilyen határozott, iskolás rendszer szerint
felépített munkának, amely a Földet a maga egészében kívánná bemutatni. E
kötet arra törekszik, hogy éppen a legkülönösebben jelenségek rövid
ismertetése (és a hozzájuk fűzött, hasonlóképpen rövid,) közérthető
tudományos kiegészítés révén ébresszen kedvet az Olvasóban ahhoz, hogy a
Földről más, átfogóbb jellegű munkákat is elolvasson. Ha olyan
jelenségekről esik szó, amelyeknek valódi természetét a tudomány még nem
tárta fel, vagy ahol az elméleti meggondolások bizonyos kívánnivalókat
hagynak maguk után, ott ezt nyíltan megmondjuk. Biztosra vesszük
ugyanis, az a tény, hogy egyes kérdések ma még válaszra várnak, senkiben
sem rendíti meg a természettudományokba vetett bizalmat.
A Föld különös jelenségei - Hédervári Péter
- Cikkszám: FKJHP
- Készletinfó: Készleten
-
1.270Ft
- Nettó ár: 1.000Ft


